Művészi hitvallás

Alkotói gyakorlatom középpontjában olyan művek létrehozása áll, amelyek elbizonytalanítják a néző érzékelését. Az absztrakció és a figurativitás közötti egyensúlyt feltérképező vizuális nyelveket kutatok.

Felmerülhet a kérdés: mi a jelentősége annak a vizuális kétértelműségnek, amelyre törekszem? Lényegesnek tartom, hogy egy mű a néző jelenlétét és elmélyült figyelmét igényelje egy olyan korban, amelyet a vizuális ingerek állandó, túláradó áradata jellemez. A láthatóság e foka ellehetetleníti a képek erotikus olvasatát, hiszen a vágy a hiányból fakad; a teljes láthatóság értelmében így pornográffá válnak, és semmit sem hagynak felfedezésre. A figurativitás olvashatóságot, narratívát és azonnali felismerhetőséget kínál, én viszont műveimen keresztül az érzékekhez kívánok szólni. Műveim vizuális feszültségét a felismerés késleltetésével — vagy akár teljes ellehetetlenítésével — szeretném fenntartani.

Természetesnek vesszük a képek érzékelését, és amint felismerünk bennük valamit, jelentést kezdünk keresni. Ha a teljes absztrakció felé fordulnék, műveim nem lennének többek vizuális kódnál; ha pedig alakokat és tárgyakat ábrázolnék, nehezemre esne megakadályozni, hogy képeimet olvassák és értelmezzék.

A Jouissance-sorozatban töredékes formákat ábrázolok, mintha éppen keletkezőben lennének; nem egyértelmű, hogy a háttérből bontakoznak ki, vagy abba merülnek vissza. A végső kép az anyag felett gyakorolt kontrollom és a véletlen kölcsönhatásából születik. Csupán azt kérem, hogy a nézők testi szinten tapasztalják meg a festményeket, ahelyett hogy narratívát vagy jelentést keresnének bennük.